Az egyik legnagyobb elégedettséget számomra, mint a JANELIF Marketing Ügynökség alapítójának, az ügyfeleink sikeréhez való hozzájárulás. Ezért különösen büszke vagyok arra, hogy egyik mentoráltunk, Burai-Horváth Diána, szakdolgozatának témájául választotta vállalkozásunkat. Diána elkötelezettsége és elhivatottsága példamutató, hiszen kétgyermekes anyaként egy Borsod megyei apró városban él, illetve főállásban is dolgozik tanulmányai mellett. Örömmel vesszük, hogy a JANELIF Bt. tapasztalatai hozzájárulhatnak a szakmai fejlődéséhez. Ebben a blogbejegyzésben bemutatjuk Diána útját mentoráltunkként és a JANELIF Marketing Ügynökség által insprirált szakdolgozatának témáját.
A mentorálás ereje
Diánát gyermekkora óta ismeri a JANELIF Bt. ügyvezetője. Emlékezete szerint már fiatalon is egy gyönyörű megjelenésű lány volt, aki visszafogott és céltudatos volt. Már az első pillanattól kezdve láttuk benne a potenciált, és úgy döntöttünk, hogy mentoráljuk őt a JANELIF Bt.-vel kapcsolatos céljainak elérésében. Diána nyitottan fogadta a tanácsainkat, és elkötelezte magát azáltal, hogy a legjobbat hozza ki a mentorálásból.
Diána szakdolgozata
Burai-Horváth Diána szakdolgozatának címe “A JANELFI Bt. tevékenységének elemzése”.
- A dolgozat a Janelif Marketing Ügynökségről szól, amely segíti a vállalkozásokat az ügyfelek
vásárlási szokásainak megismerésében és a vásárlásra való ösztönzésben. - A kutatás első részében a szolgáltatások fontos definícióit és csoportosítását, valamint a HIPI-
elvet mutatta be. - A kutatás célja az, hogy bebizonyítsa a hatékony marketing stratégia fontosságát a célcsoport
megtalálásában, a vásárlók elérésében és a célok elérésében. - A dolgozat utolsó részében bemutatta a JANELIF Bt.-t, ahol a mélyinterjú módszerét
alkalmazta a cég tevékenységének bemutatására, és hangsúlyozta a vezető kreatív ötleteit és
elhivatottságát. - Végül megvizsgálta azt is, hogy a Kata törvény módosítása milyen változásokat hozott a cég
adózási formájában.
A JANELIF Bt. büszkesége
Mint a JANELIF Marketing Ügynökség csapata, rendkívül megtisztelőnek tartjuk, hogy Diána szakdolgozatának középpontjában vállalkozásunk állt. Ez bizonyítja a munkánk értékét és a sikeres ügyfélkapcsolatok jelentőségét. Diána szakmai tanulmányai és kutatása a JANELIF Bt. digitális marketing megközelítésére irányította a figyelmet, és erősítette hitelességünket a szakma terén. A jövőben szeretnénk őt is bevonni projektjeinkbe gyakornokként, hiszen kellő elhivatottságot és alázatot tapasztaltunk nála, nagyszerű vele együtt dolgozni.
Burai-Horváth Diána mentoráltként való részvétele a JANELIF Marketing Ügynökséggel folytatott szakdolgozatában kiemelkedő eredménye a közös munkánknak és az ügynökségünk filozófiájának, melynek része, hogy különösképpen támogatjuk a nők előre jutását, főleg az édesanyák boldogulását.
Büszkén nézünk vissza Diána fejlődésére, és hálásak vagyunk, hogy lehetőséget kaptunk a mentorálására. Biztosak vagyunk benne, hogy a JANELIF Bt. és Diána közötti együttműködés továbbra is sikeres és inspiráló marad a jövőben.
Ha van bármilyen további kérdésed vagy információt szeretnél a JANELIF Marketing Ügynökséggel kapcsolatban, illetve Te sem szeretnéd kihagyni a mentorálási lehetőséget, ne habozz kapcsolatba lépni velünk. Örömmel jelentjük be, hogy már van egy újabb csatlakozónk: ő a mesterdiplomájához kapcsolódó diplomamunkáját fogja a cégünkkel kapcsolatosan megírni, mégpedig versenytárselemzési relációban.